Ha van egy szó, ami uralja Esteban Ocon karrierjét, az az „áldozat”. Amikor Ocon még csak egy ígéretes gokartos volt, a szülei eladták a házukat, felfüggesztették a munkájukat, és elkezdtek úton lenni: lakókocsiban éltek, és versenypályáról versenypályára utaztak, hogy támogassák fiuk virágzó karrierjét. Áldozat, értitek – de működött. 2014-ben Ocon áttörést ért el az együléses autók világában, miután megelőzte Max Verstappent az F3-as Európa-bajnoki címért. A Mercedes támogatásával a következő évben megnyerte a GP3-as címet, és 2016-ban, egy DTM-szezon felénél járva, felajánlották neki a lehetőséget, hogy a Belga Nagydíjtól kezdődően Rio Haryanto helyettese legyen a minnow Manor csapatnál. Ez a lehetőség a következő évben teljes munkaidős üléshez vezetett a Force Indiánál, ahol a magasan jegyzett csapattársával, Sergio Pérezzel vívott párharcai gyorsan feltörekvő sztárrá tették. De amikor Lawrence Stroll, a versenyző Lance édesapja 2018 közepén lépett be, hogy biztosítsa a csapat pénzügyi jövőjét, Ocon számára minden a falon volt, akit az év végén félreállítottak, hogy Stroll Jr. a Williamstől csatlakozhasson. Ocon azonban kivárta a megfelelő alkalmat, és miután egy évig a Mercedes tartalékpilótájaként ült a pályán, 2020-ban visszatért a Renault versenyüléséhez, amely 2021-re az Alpine-hoz igazolt – amikor a várakozás végre meghozta gyümölcsét, mivel megszerezte saját és a híres francia márka első F1-es győzelmét. A 2025-ös Haashoz való átigazolása egy újabb kihívás kezdetét jelentette, de Ocon motorsportos karrierjében semmi sem volt könnyű – és ha sikerült visszatérnie az F1-es rajtrácsra és dobogóra állnia, az az önbizalom, az elszántság és a legjobbakkal felérő tehetség kombinációjának köszönhető.